Valamit elrontottam, úgy érzem
Gondoltam összefoglalom a nyaramat, hogy milyen is volt. Kezdjük rögtön az elején, illetve kezdeném, ha emlékeznék rá. Sajnos tényleg nem emlékszem, csak nagy vonalakban. Ezt nagyon-nagyon sajnálom, hiszen ez volt az életem eddigi legjobb és legrosszabb nyara is egyben. Legrosszabb? Igen, az osztályomat négy év után elhagyom (meg mindenki más is), és ez azért olyan furcsa félő érzéssel tölt el. A megszokott napi rutin változik. Nem csak a másik iskola miatt, hanem eleve, nem a megszokott közösség, nem a megszokott tanárok, semmi sem lesz megszokott hétfőtől kezdve. Azt hiszem ez már majdnem gyökeres változás az életemben, mivel eddig 18 éven át iskola (bölcsőde és óvoda is) a saját kerületemben volt, most viszont majd a fél várost át kell utaznom. Sajnálom, hogy csak az utóbbi 1-2 évben szokott úgy össze az osztály, ahogy mostanra. Nézeteltérések persze mindig is voltak, de már megszokta az ember az arcokat, akiket minden nap látott. Mostantól ez nem így lesz. Új ismerősökkel bővülnek a szociális hálózatok kapcsolatai, új társaság, minden új lesz. Sőt! Nem is tudom, hogy mi lesz. Akárcsak azt sem, hogy milyen emlékeket hagytam ott a régi iskolában magam után. Vajon lesz olyan tanár, aki megemlít, hogy „Tudjátok, az Ádám, a 12. B-ből, tavaly ballagott, ő nagyon értett ehhez”, vagy akármi. Vajon az ottmaradt ismerősök szóba fognak hozni minket? Igen, ebben biztos vagyok, de csak engem? Ezt nem tudhatom. Ez zavar, hogy nem tudom mi maradt ott, és nem tudom, hogy mi lesz az új iskolában.
Mint említettem életem legjobb nyara. Semmit nem tettem, semmit! Érettségi közben is buliztunk, talán még többet, mint így a végén. Volt osztályomból páran lementünk Balatonra. Az egész nyaram buliból állt és már most hiányzik egy jó, ZP előtti rakparton iszogatás, majd bulizás hajnalig. Viszont elpazaroltam ezt az időszakot az életemből. Nem tettem semmi maradandót, nem tettem semmit magamért, se másért. A számomra fontos és emlékezetes dolgokra pedig egyszerűen NEM EMLÉKSZEM. Ezt sajnálom a legjobban. Annyi mindent próbáltam besűríteni ebbe a pár hónapba, hogy sok lett. Elpocsékoltam, úgy érzem. Nem dolgoztam, nem csajoztam (ez nem teljesen igaz), nem történt semmi, pedig mindig történt valami! Ez is nagyon zavar. Mindeközben az életemet a Plurkön dokumentáltam, a jó és a rossz pillanatait is, majd egyszer talán visszaolvasom, talán. A jó dolgok (amire emlékszem még, és szerintem jó) listája igen rövid. Az Érettségi megszerzésével kezdődik, majd Balaton a haverokkal, és itt egy nagy fekete lyuk. Itt mi történt velem vajon? Júniustól Július végéig? Két hónap, teljes kiesés. Ezután augusztus eleje. Itt boldog voltam ismét, de korán örültem, mert nem volt több két hétnél csupán. Ezután elkezdtem a jogosítványt, és a KRESZ vizsgára várok jelenleg. Hétfőtől, hogy mit hoz a sors, az már csak rejtély.
Miközben írtam e sorokat, sokszor széles és őszinte mosoly ült az arcomra, olykor betöltött belülről az üresség, és előfordult, hogy a gyomrom is „görcsberándult”. Szomorúan, de azt kell mondanom, hogy a soha viszont nem látásra 2008 nyara, pedig tudom, hogy több ilyen nem lesz.
