Sokszor tapasztalunk, hallunk, vagy mi magunk átélünk olyan helyzeteket, amik bebizonyítják, hogy rossz az amit teszünk. Itt nem munkáról, vagy más személyekkel való kapcsolatokról van szó. Magáról az emberről, saját magunkról. A gondolkodásunkról, a magunk köré odaképzelt világról. Amikor azt hisszük, hogy valami jobb lesz ha máshogy viselkedünk, ha más elveket állítunk magunk elé. De ez mind csak képzelet, valóságtartalom nélkül. Csak saját magunkban éltetjük azt a tényt, hogy ha megváltozunk, jobbak leszünk. Majd lassan rájövünk, hogy rossz úton járunk és mire feleszmélünk, már az út túlsó oldalán fekszünk az árokban, a testünk roncsa alatt. Vannak dolgok amik észre sem veszi az ember, de hatalmas személyiség változást okoznak, még ha azt is hisszük, hogy ugyan úgy viselkedünk, csak az új barátaink mások - mert a régieket nem tudjuk megtartani.
Ez most azért jutott eszembe, mert az elmúlt egy évben hatalmasat változott a személyiségem, a régi egészen kihalt, az új pedig szinte halottan született. Nem ilyen voltam régen, egy rossz szavam nem volt senkire, rendes és kedves voltam. Azt hittem így boldogabb lehetek, hogy több embert ismerhetek meg, lehetőségek tárháza nyílik majd meg előttem, de nem. Akikkel régen jóban voltam azoktól sorra elfordultam, a lehetőségeimről lemondtam, mert azt gondoltam, hogy lesz majd még jobb és több is. Mostanra sikerült rájönnöm, hogy az életszemléletem nem jó, az egész rossz ahogy van. Úgy érzem már késő ezt visszafordítani, még ha tehetném se tudnám, mert megszoktam. Megszoktam, hogy a világ amiben élek az csak az én képzeletem szüleménye, hogy az a világ amiben a barátaim élnek az a saját képzeletük. Minden úgy van ahogy mi azt gondoljuk. Ha valamit jónak gondolunk az helyes, ha rossznak, az a rossz. Kezdem úgy érezni, hogy tavaly ilyenkor jóval boldogabb voltam, még ha nem is vettek ennyien körül, nem voltam ennyire nagyszájú, nem volt ekkora az arcom. Mára ez nincs így, egy senki vagyok én is, erre rájöttem. Akárcsak arra, hogy jobb egy átlagos senkiként élni, mintha az ember igyekezne magának jól alakítani a dolgokat, mert az csak benne él. Felsorolhatnám a személyes tapasztalataim, és a velem történteket mind, amik tanúbizonyságot tennének arra, hogy ez így van, de nem teszem, mert félek, hogy így elárulnám magam.
Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség.
Michael Newton
És miközben ezen sorokat gépeltem megint felbaszták az agyam olyan dologgal amire más csak legyintene, hogy nem érdekel. Ilyen dolgok miatt kezdek elhatárolódni saját magamtól, azt hiszem.
